Van, ami még Trumpnál is hatalmasabb

Unalomig ismételt megállapítás az amerikai elnökválasztás kapcsán, hogy az aktuális gazdasági helyzet mekkora hatással van a szavazás végső kimenetelére. A számokat böngészve a helyzet idén sem volt más, a tágabb – kompetenciámon kívül eső – társadalmi, kulturális folyamatok mellett az elemzések most is az elmúlt évek inflációs sebeit említik érdemi magyarázó tényezőként.

Például a CNN exit polljait vizsgálva gyorsan látható, hogy a szavazók gazdasági helyzetértékelése nem volt túl rózsás. Arról persze lehetne vitatkozni, hogy ez az értékelés mennyire volt objektív vagy mennyire szubjektív (azaz sokkal inkább helyzetérzékelés, mintsem helyzetértékelés), a lényegen mindez nem változtat: a válaszadók 75%-ának az infláció az elmúlt évben nehézségeket okozott (22%-uknak jelentős nehézségeket), a gazdaság állapotát pedig csak a szavazók 32%-a értékelte jónak vagy kitűnőnek. A közepes vagy pedig egyenesen rossz osztályzatokat osztók körében pedig jelentős Trump fölény alakult ki.  

A korábbi politikai igazság tehát most is érvényesnek bizonyult.

Ha hozzátesszük, hogy Trump imázsa milyen erősen kötődik a gazdaság és a tőzsdék jó teljesítményéhez (Trump egyik kedvenc időtöltése első ciklusában a tőzsdei teljesítményről való tweet-elés volt), akkor ebből egy további következmény is adódik. Mégpedig az, hogy Trump második ciklusa alatt ötleteinek és nagyszabású terveinek is az egyik legerősebb fokmérője – és ezáltal korlátja! – a gazdaság teljesítménye lesz.

Hogy a tőkepiacok mekkora hatással vannak az amerikai politikai elit döntéseire, az az elmúlt években is több alkalommal kiderült (elég például a 2008-as bankmentő csomagokra vagy a 2011-es adósság-plafon körüli vitára gondolni). A piacok és a gazdaság ereje ebből a szempontból hatalmas, talán mindennél hatalmasabb – jobb belátásra képesek bírni a szavazatmaximalizáló politikusokat, akik tudják, hogy a gazdaság helyzetén a megválasztásuk múlhat.

A jelenbe visszatérve: az amúgy is törékeny egyensúlyban billegő amerikai gazdaság esetében például a munkaerőpiac kínálati oldalába történő beavatkozás a bevándorlási helyzet kezelésére tervezett lépésekkel a közgazdasági tankönyvek szerint egyértelműen újabb inflációs kockázatokat hordoz. Na és mit gyűlölnek a szavazók a mostani választás alapján mindennél jobban? Hát az inflációt. A bedobott intézkedések legtöbbjén végig lehetne menni a fenti logika mentén, a következtetés szinte minden esetben hasonló lenne: a gazdaság és tőkepiacok hatalmas ereje gyors és valós visszacsatolásokat fog adni ezekre a döntésekre. Az első ilyen visszacsatolások pedig már látszanak is, például az emelkedő amerikai állampapírpiaci hozamok képében.

A politikai valóság persze ennél sokkal komplexebb tud lenni – főleg két ok következtében. Egyrészt, a mai politizálás kommunikációs és egyéb befolyásolási módszerei miatt egyre nagyobb szakadék lehet az objektív értékelés és a szubjektív érzékelés között. Azaz, meg lehet próbálni elkenni dolgokat, a gazdasági populizmus egy létező jelenség. Másrészt pedig fontos dimenzió az időtáv kérdése is, hiszen lehet például a gazdasággal olyan dolgokat is csinálni, amik rövidtávon akár még tőzsdei emelkedést is kiválthatnak, hosszú távon ugyanakkor például tovább fokozzák a problémákat (pl. addicionális költségvetési hiányt eredményező stimulusok).

A hatások és következmények rendszere tehát bonyolult. Egyre bonyolultabb.

Mégis, ha van erő, ami kontrollt és korlátokat jelent a jövőben is, az a gazdasági visszacsatolás.

Meg kell említeni, hogy a választások körüli párbeszédben nagy figyelmet kaptak Trump azon – többek között a bírósági rendszerre vagy pedig az amerikai jegybank függetlenségére tett – megjegyzései is, amelyek hallatán számos elemző a politikai intézményrendszer lebontásához kapcsolódó középtávú kockázatokat fogalmazott meg. Aggódva figyelhetjük, de igazából nem tudhatjuk, hogy mi lesz a hagyományos értelemben vett fékekkel és egyensúlyokkal – ezt a kérdéskört meg is hagynám a hozzáértő politikai elemzőknek.

A mostani választás ugyanakkor ismét megerősítette bennem, hogy igenis vannak gazdasági fékek és ellensúlyok is, amik ereje változatlanul jelentős.

Sőt, szerintem nem kockáztatok sokat azzal a jóslattal, hogy az előttünk álló négy év elnöki döntéseit is sokkal inkább ezek gazdasági és tőkepiaci fékek és ellensúlyok fogják meghatározni, mintsem a hagyományos politikaiak.

Mert ezek mindennél és mindenkinél hatalmasabbnak tűnnek. 

Pintér András – befektetési igazgató

Az APELSO cégcsoport által üzemeltetett blog célja kizárólag tájékoztatási és oktatási célokat szolgál, és nem minősül befektetési tanácsnak vagy elemzésnek. Az APELSO blogok lehetőséget adnak munkatársainknak, hogy személyes érdeklődésükön és látásmódjukon keresztül bemutassák a wealth management és befektetések világa iránt érdeklődőknek az aktuális trendeket, piaci folyamatokat, történéseket. Az írásokban megjelenő információk gondosan összeállítottak, azonban nem garantálhatóak teljes pontosságukban vagy frissességükben. Az APELSO Blogon megjelenő írások kizárólag személyes véleményeket tükröznek, és nem tekinthetők befektetési ajánlásnak vagy döntési alapnak. Az olvasóknak javasoljuk, hogy minden befektetési döntésüket saját körülményeik és szakértelmük alapján alaposan mérlegeljék, és szükség esetén kérjenek szakmai tanácsot egy képzett tanácsadótól.