Több lett! Maradhat? – avagy mekkora a kívánatos mértékű infláció

Érdekes adalékokat szolgáltat egy, az elmúlt hetekben megjelent tanulmány a jelenkor egyik legfontosabb vitájához: mekkora a kívánatos mértékű infláció?

Az amerikai székhelyű National Bureau of Economic Research kérdőíves felméréséből két fontos érdekesség derült ki. Egyrészt az emberek átlagosan sokkal alacsonyabb mértékű pénzromlási ütemet preferálnának, mint amint az amerikai jegybank jelenleg céloz (évi 0,2% versus 2,0%). Másrészt pedig erre a szintre számos – demográfiai, társadalmi és gazdasági – tényező hat jelentős mértékben.   

A jövedelmi szint, a gazdasági végzettség hiánya vagy megléte, az életkor vagy éppenséggel az, hogy az adott illetőnek van-e jelzáloghitele vagy sem, a mintában 0,5-1,0%-pont közötti mértékben befolyásolták a kívánatosnak tartott infláció szintjét. Például az idősek alacsonyabb inflációt tartanak optimálisnak, mint a fiatalok, a gazdasági végzettségűek pedig magasabb inflációt preferálnának, mint a nem-közgazdászok. Önmagukban is érdekes számok, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy az emberek mire gondolnak, amikor az „infláció” szót meghallják – ezen remek cikk szerint ugyanis egyre inkább nem a gyorsan emelkedő árakra, hanem a magasan ragadt árszintre.    

A kérdés azért is nagyon aktuális, mert az elmúlt évek inflációs sokkjának és az infláció megfékezésére használt megemelt kamatszintnek a hatásai (növekedés visszafogása, az elmúlt években megemelkedett szintű államadósságok drágább finanszírozása) sokrétűek – nem csoda így, hogy a téma az amerikai elnökválasztási kampányban is előkerült. Az inflációs célkövetés, nagymértékben a jegybanki hitelességre épülő, rendszerében a jegybankárok természetesen hallani sem akarnak az elmúlt években meghatározott inflációs célok megemelésről, míg a (gazdaság)politika egyéb, a gazdasági növekedés és a politikai népszerűség közötti összefüggésnek jobban kitett ágai bátrabban tennék ki az asztalra a kérdést.

Ez utóbbi csoport viselkedésén nincs is nagyon mit csodálkozni annak fényében, hogy a hivatalban lévő amerikai elnököt a II. világháborút követő időszakban az esetek 78%-ában választották újra, ha a szavazás évében nem volt recesszióban az USA gazdasága, és csak 33%-ban, ha éppen recesszióban volt! Illetve ahogy a lenti ábra is mutatja, az amerikai választókat foglalkoztató legfontosabb dilemmák közül a lista élére 2024. elején a gazdaság helyzetével és az infláció alakulásával kapcsolatos kérdések kerültek – sokkal inkább foglalkoztatva az embereket, mint pár évvel korábban.

Na de vissza az elejére: abban viszonylagos konszenzus van, hogy a jó infláció az alacsony szintű, stabil infláció. A defláció (az árak csökkenése) a gazdasági növekedés szempontjából legalább akkora szörny, mint a túl magas infláció, így nem csoda, hogy abban az új monetáris politikai keretrendszerben, amelyet a fejlett világ nagy része a pionírnak számító Új-Zéland 1990-ben elkezdett útján haladva az elmúlt évtizedben követ, a megcélzott infláció jellemzően 2-4% körüli.

Az inflációs célt a legtöbb jegybank természetesen időről-időre felülvizsgája, most mégis sokan rendkívüli felülvizsgálatot tartanának indokoltnak, a vitában pedig teljesen valid szakmai érvek mellett politikai szempontok is megjelennek. A kérdést pedig tovább bonyolítja, hogy magának az inflációnak a mérése is nagyon nehéz, számos, jól dokumentált statisztikai problémával terhelt. Termelői vagy fogyasztói árakat nézzünk? Milyen termékköröket kell kiszűrni a valós inflációs folyamatok megértéséhez? Miért lehet magasabb az érzékelt infláció a ténylegesnél? Mennyiben tér el például egy városi fiatal és egy vidéki idős ember fogyasztói kosara és ebből adódóan inflációja?

Számos olyan komplikáció, amit a nagyságrendileg 100 ezer termék és szolgáltatás árát tartalmazó amerikai statisztikai minta is értelemszerűen csak becsülni, és nem pontosan mérni tud.  

Az pedig csak tényleg hab a tortán, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján (az amerikai jegybank az inflációs problémát eleinte átmenetinek gondolta, a kamatpolitika kínálat-oldali sokkok kiváltotta inflációval szemben hatástalan, stb.) az is jogosan megfogalmazható, hogy egyáltalán mennyire érthetik, mennyire tudják előrejelezni, és mennyire tudják befolyásolni a jegybankok az inflációt.

Egy biztos: a jegybankok által megcélzott infláció mértéke az egyik legfontosabb tőkepiaci mutató jelenleg.

Valahol márpedig ez nagyon paradox dolog. Tudjuk, hogy ezerféleképpen mérhető, tudjuk a hibáit és pontatlanságait, tudjuk, hogy mennyire szubjektív a preferált és az érzékelt szintje is, mégis pár tizedszázaléknyi változás az inflációban hónapról hónapra dollármilliárdokat mozgat meg a világ kötvény- és részvénypiacain.

Pedig csak enyhe túlzás, hogy ahány ház, annyi infláció.

Illetve ahogy a fenti tanulmány tükrében tudjuk, ahány ház, annyi inflációs preferencia is.

Pintér András - befektetési igazgató

(A címlapkép a 2024-re vártható inflációs rátákat ábrázolja, az ábra forrása: IMF DataMapper adatbázis)  

Az APELSO cégcsoport által üzemeltetett blog célja kizárólag tájékoztatási és oktatási célokat szolgál, és nem minősül befektetési tanácsnak vagy elemzésnek. Az APELSO blogok lehetőséget adnak munkatársainknak, hogy személyes érdeklődésükön és látásmódjukon keresztül bemutassák a wealth management és befektetések világa iránt érdeklődőknek az aktuális trendeket, piaci folyamatokat, történéseket. Az írásokban megjelenő információk gondosan összeállítottak, azonban nem garantálhatóak teljes pontosságukban vagy frissességükben. Az APELSO Blogon megjelenő írások kizárólag személyes véleményeket tükröznek, és nem tekinthetők befektetési ajánlásnak vagy döntési alapnak. Az olvasóknak javasoljuk, hogy minden befektetési döntésüket saját körülményeik és szakértelmük alapján alaposan mérlegeljék, és szükség esetén kérjenek szakmai tanácsot egy képzett tanácsadótól.