Elmagyarázzuk a joggal való visszaélés tilalmát!

A bizalmi vagyonkezelést idehaza sokan a gazdagok adótervezési játékszerének tartják. Olykor még a szabályozó sem tudja igazán hova elhelyezni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az adószabályok folyamatos változása. „Tegyük helyre a bizalmi vagyonkezelést!” cikksorozatunkban ezért bemutatjuk a bizalmi vagyonkezelés valódi arcát, társadalmi hasznosságát és megkíséreljük egymástól elhatárolni a valós célokat szolgáló és a pusztán adótervezési struktúrákat. 

Sorozatunk második részében röviden és érthetően tesszük helyre az adójogi alapismereteket, legelőször a bizalmi vagyonkezelés egyik legfontosabb adójogi korlátjával, a joggal való visszaélés tilalmával foglalkozunk.  Az első rész itt olvasható. 

Ügyfeleink szinte mindig, minden óhajtott tranzakció felvázolásakor először azt hallják tőlünk: ahhoz, hogy az adóhatóság ne kössön bele az adott ügyletbe, az szükséges, hogy az ne ütközzön a joggal való visszaélés tilalmába.

Ezt az adójogban általában úgy fordítjuk, hogy feleljen meg a rendeltetésszerű joggyakorlás elvének, azaz pl. egy bizalmi vagyonkezelés alapítása esetén ne kizárólagosan a várható adóelőny lebegjen célként a szemünk előtt.

A következő blogcikkünkben már bizalmi vagyonkezelésekhez kapcsolódó konkrét eseteken mutatjuk be, hogyan működik ez a gyakorlatban. Mindenek előtt azonban tisztázni kell az alapfogalmakat.

Az adójog területére anno egy 1998-as Legfelsőbb Bírósági határozat (1/1998. számú KJE határozat) hozta be a rendeltetésszerű joggyakorlás elvét, furcsa módon eredetileg egy alapítványi (adomány) kérdésben. A bíróság azt mondta ki, hogy önmagában a magánszemélyek általi adományozás -feltéve, hogy ténylegesen az adományozó vagyonának csökkenését jelenti-, nem zárja ki az adókedvezmény igénybevételét, sőt az sem, ha az adományozás vagyoni előny érdekében történik; ám kizárja, ha maga az adományozó -vagy közeli hozzátartozója- jut az adományból közvetlenül, vagy közvetve előnyhöz. Tehát alapítványi adományozás esetében érvényesíthető adókedvezmény, ha nem a magunk vagy közeli hozzátartozónk részére „adományozunk”.

Az adójogban az Art. (2017. CL. törvény az adózás rendjéről) 1. szakasza tartalmazza a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményének (a joggal való visszaélés tilalma) fogalmát, mely szerint „Az adójogviszonyokban a jogokat rendeltetésszerűen kell gyakorolni. Az adótörvények, önkormányzati rendeletek alkalmazásában nem minősül rendeltetésszerű joggyakorlásnak az olyan szerződés vagy más jogügylet, amelynek célja az adótörvényben, önkormányzati rendeletben foglalt rendelkezések megkerülése.”

Ez azt jelenti, hogy hiába nem jogellenes egy gazdasági esemény (pl. bizalmi vagyonkezelés létrehozása), az adótörvények kapcsolhatnak hozzá bírságot vagy többlet adóterhet, ha a célja az adótörvények megkerülése, az adókövetkezmények csökkentése.

Ilyenkor, ha a jogügylet mögött – a NAV meglátása szerint- nem lehet pontosan megállapítani az adóalapot - így a fizetendő adót sem - a valóságos adóalap vagy a költségvetési támogatás alapja csak valószínűsíthető. Ezt az adóhatóság a rendelkezésére álló dokumentumok, iparági összehasonlító adatok, meghallgatások stb. alapján számolja ki.

Az adóhatóság határozata ugyanakkor nem érinti a felek szerződéses viszonyát, hanem csak az abból eredő adójogi következményeket. Bizalmi vagyonkezelés esetén például nem válik érvénytelenné a nem rendeltetésszerű joggyakorlás útján létrejött szerződés, és a vagyonkezelő és a kedvezményezettek is annak megfelelően kell, hogy eljárjanak, az adókövetkezmények azonban lényegesen hátrányosabbak lehetnek.

Könnyen belátható, hogy ha egy ügylet minősítése idáig vezet, azon csak az adózó veszíthet. Főként, hogy amennyiben a becslés alkalmazásának feltételei fennállnak, a bizonyítási teher megfordul: az adózó feladata hitelt érdemlő adatokat bemutatni, ha nem fogadja el a becslés során megállapított adóalapot (Air. 109. § (1) bek.). Ilyen eset lehet bizalmi vagyonkezelés esetén, ha irreálisan magasan állapítjuk meg a vagyonrendelt vagyonelem piaci értékét, amit az adóhatóság nem fogad el. Erről konkrét példát a következő „Tegyük helyre a bizalmi vagyonkezelést!” blogsorozatban mutatunk be.

Végezetül meg kell említenünk, az Art. 2. szakaszát is, mint a témához szorosan kapcsolódó szabályt. Ez az un. „A szerződés tartalom szerinti minősítésének követelménye (valódisági klauzula)”. A szabály egy különleges felhatalmazást ad az adóhatóságnak arra, hogy eljárásában a szerződést, ügyletet és más hasonló cselekményt valódi -az általa vélt- tartalma szerint minősítsen. Mivel a bizalmi vagyonkezelés is szerződéssel jön létre, ha az nélkülözi a megfelelő gazdasági indokot, könnyen belefuthatunk annak számunkra fájdalmas minősítésébe is. 

Hunyadné Szűts Veronika - partner, adószakértő