Európa templomait és monostorait az adományozók bőkezűsége tette gazdaggá és fényessé. Hatalmas földbirtokok biztosították a fenntartásukat és a papság életmódját, nagyszerű műalkotások hirdették Isten dicsőségét és persze az adományozók bőkezűségét. Bár mai szemmel nézve elborzasztó körülmények között éltek még a leggazdagabbak is, rendes fűtés, világítás és folyóvíz nélkül, hidegben és nagyon sokszor mocsokban, a gazdag egyház és a fényes templomok rendszeresen váltották ki a reformerek haragját, a nép dühét és a királyok pénzsóvárságát. A reformáció, a forradalmak és a kapzsiság sok kincset pusztított el. Égtek a könyvek, a szobrok és a képek a holland képrombolások során, majd a francia forradalom alatt, olvadtak be az ötvösművek VIII. Henrik vagy éppen Robespierre pénzverdéiben.
Az adományozás művészete
A Szent Márton hegyén álló monostor régebbi, mint maga a magyar állam, s erre a főapát úr előszeretettel hívja fel a világi hatalmasságok figyelmét. A monostort az adományozók tették naggyá, ám – miként Dobó István mondta Eger várának ostroma előtt, „…a falak ereje nem a kőben vagyon, hanem a védők lelkében” – annak ereje az itt szolgálók, papok, szerzetesek, tanárok és még sok más világi szolgálattevő lelkében, elkötelezettségében, s nem utolsó sorban pedig a tetteiben van. Az adományozók akkor teszik jól a dolgukat, akkor jó az adomány, ha az a szolgálattevőket segíti.
Pár hete abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy részt vehettünk egy olyan kerekasztal beszélgetésen, ahová a főapátság elkötelezett adományozóit hívták meg. Forbes 100-as listás, nagy tekintélyű üzletember és sok környékbeli vállalkozó mellett mi is beszélhettünk arról. hogy miért is vagyunk ott, miért érezzük dolgunknak a támogatást.
Sokan, sokféle módon támogatják a főapátság tevékenységét, az iskola támogatásától kezdve az orgona restaurálásán át, csillagászati távcső adományozásáig. Mi immár harmadik éve támogatjuk a főapátság történelmi kincseinek restaurálását. Az első és mindenképpen a leglátványosabb mű a levéltár egyik nagyon különleges irata volt, egy régi birtokpernek a 11 méter hosszú tekercsben megőrzött jegyzőkönyve. A kiválasztásnak kettős jelentése volt számunkra: Illés István cégtársammal együtt mindketten a jogi hivatásból érkeztünk a vagyonkezelés világába, így hivatás béli elődjeinket is megbecsüljük azzal, hogy nem hagyjuk veszni munkájuk írott tanúit. Vagyonkezelőként pedig tevékenykedésünk középpontjában a nemzedékváltás támogatása, közelebbről pedig a vagyonos családok nemzedékváltásának elősegítése áll.
Mi azt tapasztaljuk, hogy azok a családok maradnak egyben, s azok a családoknak a vagyona száll át a következő nemzedékre, amelyeket a pénzen felül valamiféle erkölcsi kódex tart össze és ahol bölcsen egyensúlyoznak a megőrzés és a változtatás követelményei között. Számunkra Pannonhalma mindet jelképezi, ezért fontos számunkra, hogy a magunk szerény módján ezeknek a törekvéseknek a részesei lehetünk. Én magam a történelem, a magyar múlt, s annak tárgyi emlékei romantikus szeretetében nőttem fel. Számomra az örökség megőrzésének kötelessége evidencia. Még az is lehet, hogy tudat alatt ez munkálkodott abban is, amit jó egy évtized pályaként választottam: a családok támogatását az örökségük megőrzésében. Egész biztos, hogy a támogatás, amit társaimmal együtt nyújtunk a főapátság kincseinek megőrzéséhez, ebből a tanításból és kötelezettségből ered.
Mi hivatásszerűen azokkal foglalkozunk, akiknek sok adatott, a vagyonosok ügyeivel. Munkánk során nagyon érezzük azt is, amit Máté hatásnak neveznek: „Mert mindannak, a kinek vagyon, adatik és bővelkedik; attól pedig, a kinek nincsen, a mivel bírni látszik is, elvétetik tőle.” (Mt. 25:29) Ez az élet egyik ténye, törvényszerűsége, ami igaz a tanulástól egészen a pénzügyekig, lényegében mindenre. A jó tanulók és a jó családi háttérrel rendelkező diákok egyre sikeresebbek, a gyengébb képességű tanulók és a hátrányos helyzetűek egyre inkább lemaradnak. Akinek már eleve van pénze, az könnyen megsokszorozza, viszont akinek alig van, az nem tud takarékoskodni.
Amikor azon a sajtó beszélgetésen rám került a sor, Lukács evangéliumából idéztem. Nemcsak azért idéztem Jézus szavait, mert Pannonia szent hegyén így kell, hanem azért, mert ezt tanultam és láttam a szüleimtől. Nekünk nem volt vagyonunk – lehet, hogy pont azért, mert őseim nem jártak sikerrel a bencés renddel folytatott hosszas birtokperben. Ám volt tudás, beágyazottság és kapcsolati háló, ami a legtöbb honfitársunkkal szemben hatalmas előnyhöz juttatott minket. Így velünk szemben mások voltak az elvárások is. „Mert mindattól, kinek sok adatott, sok követeltetik, és a kire sokat bíztak, többet kivánnak attól.”
dr. Antall György András - partner, igazgatósági tag
